Három jó hozamú befektetés a kripto világban

A jó befektetés időközönként változik. Ami ma jónak látszik, lehet, hogy holnap már nem lesz az, vagy csak hosszú ideig stagnálni fog. Ezért nagyon nehéz ilyen téren, bármilyen tanácsot is adni. Ennek ellenére megpróbáljuk közelebbről megnézni azokat a már nagyon népszerű virtuális valutákat amelyek bizonyítottak az idő folyamán és amelyek egy saját, újonnan fejlesztett technológiára épültek.

De előbb ismételjük át a befektetés szabályait. Abból kiindulva, hogy elég sok befektető, elég sok pénzt vesztett egy adott ponton, kevésbé szerencsés befektetések során, a szabályok szerepe az, hogy enyhítsék az ilyen érték eséseket. Ezért, például olyan szabályok születtek, amelyek képesek fékezni a kriptovalutába fektetett összeget. Lévén, hogy a piacon a volatilitás még mindig ütőképes, a hozzáértők egy maximum 5%-os befektetést javasolnak egy ember ősszkeresetéből, vagy portfóliójának összértékéből. Az 5%, egy egészen bátor arány. Azok számára akik csak most kóstolnak bele a kriptovaluta tranzakciónálásába, a szabály nem ajánlja a két százalékos érték meghaladását. 

Jó, ezek szöges ellentétben állnak a piaci előrelátásokkal, melyek szerint, a kriptovaluta piac stabilizációja egyre közeledik. Az emberek bizalma a virtuális pénzekben, ezek használata a fizetések folyamatában, egyfajta érték biztonságot ad majd, főleg az ismertebb kriptovaluták számára. Amikor ez be fog következni, a fenti százalékokat meg lehet növelni.

Sokan már beszélnek a Bitcoin vagy az Ether volatilitásának csökkenéséről. Az egyre több befektető egyensúlyozza az esetleges váratlan érték ingadozásokat. Míg egy kezdő kriptovaluta értékeit, egy összhangban levő befektető csoport nagyon könnyen tudja befolyásolni, egyik napról a másikra nagy volumenű eladással vagy vásárlással, az említett virtuális pénzek esetében, ez már nem ilyen könnyű.

És akkor mivel induljunk neki? 

A már említett Bitcoin lenne az első számú választás. A világ legértékesebb kripto pénze, magas piaci értékkel ami meghaladja a 860 milliárd dollárnak megfelelő értéket. Az egész kripto világot meghatározó, első valutája a Bitcoin, ennek a pénzügyi alternatívának az úttörője, ami manapság értékben meghaladja a hálózatának az értékét. Valahogy úgy alakult, hogy a Bitcoin jelen pillanatban a legerősebb is, rengeteg befektető hozzájárul a stabilitásához. Ezért az első számú választás, a kezdő kriptovaluta befektetők soraiban.

Ether, az ethereum hálózat pénzneme, gyors népszerűséget nyert 2015 óta amikor megjelent a piacon.A Bitcoinnal ellentétben, itt már a technológiát is nagyon használják, újdonsága az okos szerződésekben rejlik. Ez az innováció hozzájárult egy teljesen más piac kialakulására ezen a hálózaton, ez a Nft -k piaca. Sokan várják már egy ideje az Ethereum 2.0 verzióját, ahol remélhetőleg a felhasználók megszabadulnak a most eléggé csípős tranzakció költségektől. Ez a pillanat valószínűleg egy újabb felfelé ívelő értéket fog diktálni az Ether nevezetű virtuális valutának.

Egy harmadik érdekes kriptovaluta neve a Solana. Értéke csak 1/10-e az Ethernek, viszont az előrejelzések biztatóak.Ez azért van, mert az Ethereum 2.0 már egy jó ideje késik. A Solana pedig pontosan az Ethereum hátrányait próbálja orvosolni saját blokkláncán, ahol a tranzakciók költségei alacsonyak. 

Hadd tegyük oda még azt is, hogy a fenti felsorolásból, akarattal hagytuk ki a stable coin típusú valutákat. A fizikai valutákat tükröző digitális pénzek követik a megfelelőjük evolúcióját, ezért fejlődésük szorosan kötődik egy kézzelfogható pénznem fejlődéséhez.

Tulajdonképpen a szakértők szerint, a jövőben azok a kriptovaluták fognak nyerni, amelyek fontos szerepet fognak betölteni a decentralizált pénzügy kialakulásában.

És ebben nagy szerepe van a kontextusnak is, hiszen egy blokklánc tulajdonosai, egyben  ennek felhasználói is.